„A győzelemhez nem elég pusztán ötletesnek lenni. A tetőablak piacon a '90-es években több, mint húsz cég működött, mára nem sok maradt meg belőlük. Ez azt is bizonyítja, milyen nehéz talpon maradni a monopolista által uralt világpiacon."
2010 november 27-én az Ernst&Young tanácsadó cég szervezésében immár nyolcadszorra került megrendezésre az Entrepreneur of the Year – Az Év Vállalkozója verseny lengyelországi fordulója.
2010-ben Az Év Vállalkozójává a FAKRO csoport elnökét, Ryszard Floreket választották.
A díjátadón Ryszard Florek az alábbiakat mondta – Nem nyertem volna el ezt a címet, ha kemény munkájukkal nem támogatnak társaim és a FAKRO dolgozói. Szeretném hálásan megköszönni forgalmazóinknak, az ablakainkat beépítő tetőfedőknek és valamennyi vevőnknek, hogy ablakainkat választják, mert ezzel további munkahelyek létesítését segítik elő Lengyelországban; nemcsak a gyártósorok mentén, de a Kutatási és Fejlesztési valamint az Export osztályokon is.
A FAKRO a lengyel cégek azon kevesek egyike, amelynek sikerült világismert márkát létrehoznia, amelytől még a világpiac óriásai is tartanak. A FAKRO a második legnagyobb tetőablak gyártó cég a világon egy milliárd złotyt (70 milliárd forintot) meghaladó éves bevétellel. Az utóbbi pár évben a padlásfeljáró lépcsők világpiacát is ostrom alá vette.
A siker titka a mindig elsődlegesnek tekintett cégfejlesztés. A nyereség folyamatos újrabefektetése tette lehetővé a FAKRO megszilárdulását a tetőablakok piacán valamint új területek megszerzését.
Az Év Vállalkozója cím országos győztesei a „World Enrtepreneur of the Year” világcímért versenyeznek tovább, amely Monte Carloban kerül odaítélésre 2011 júniusában a nemzetközi díjkiosztó gálán – az „Ernst&Young World Entrepreneur of the Year” nemzetközi verseny döntőjén Lengyelországot a FAKRO elnöke, Ryszard Florek, a „Gyártás” kategória győztese képviseli.