FAKRO Inspires nemzetközi építészpályázat eredményhirdetése

A versenykiírás egy meglévő, használaton kívüli épület felújítását és rekonstrukcióját foglalta magába, aminek a jelenleg elérhető, legmagasabb technológiai színvonalon kellett megvalósíthatónak lennie. A felújított épülettől energia-hatékonyságot várt a kiíró, valamint azt, hogy a kitűzött új funkciót megfelelően tudja ellátni. A koncepciónak az építészet szélesebb kontextusában szociális, kulturális és gazdasági kérdésekre is választ kellett adnia, amit nem meglepő módon teljesített is, hiszen úgy tűnik, hogy ezek a hívószavak jellemzik az Indira van’t Klooster zsűrielnöki munkájához kötődő pályázatok végeredményét - hasonló irányt lehetett felfedezni a Média Építészeti Díja döntős alkotásainál is.

 

A háromtagú zsűri olyan javaslatokkal találták szemben magát, amelyek elhanyagolt, helyi és országos vitát ösztönző épületek felújításával foglalkoztak. Ezek között irodaépületek, iskolák, gyárak, városközpontok, katonai létesítmények, világítótornyok és templomok is voltak.

 

A nemzetközi zsűri, amely a következő tagokól állt:

Indira van 't Klooster (Hollandia) –  az “A10 new European Architecture Cooperative” főszerkesztője, a „Reactivate!of Duch Architecture” (2013) és a „Forty and Famous, 10 interviews with young architects of Europe” (2016) kiadványok szerzője

Anna Judina (Franciaország) – építészeti és design szakíró, kurátor, a Monitor magazin főszerkesztője, a „Lumitecture” (2016), „Furnitecture” (2015) és a „Phase: the Architecture of Jakob+MacFarlane” (2013) kiadványok szerzője

Sabina Sujew (Lengyelország) – Képzőművész, a FAKRO export menedzsere

 

Első helyezett – 5.000 €

Lőszergyár átalakítás Sevilla, Spanyolország

Építész: Antonio Torres Sanz

 

Az átalakításra a tervező egy Sevilla-ban található lőszergyár 1929-ben épült pavilonjait választotta. Torres Sanz a pályázatában a 26 éve használaton kívüli épületegyüttes megújult építészeti kontextusát az egyre emelkedő számú egyszülős családokra, a bevándorlókra, a messziről ingázó munkásokra és az elszegényedőkre fókuszálva alakította ki. Az épület megőrzésére a városi centrumok dzsentrifikációjának emelkedése és a meglévő épületek fokozatos eltűnése miatt vállalkozott. Alternatívát kínált a használaton kívüli épület rehabilitására, élő, szociálisan érzékeny, ideiglenes terek létrehozásával, megőrizve azok integritását és eredeti értékeit. A FAKRO termékek, amelyeket gondosan integráltak az épületbe, tényleges hasznot hoz az ott élők számára.

 

Az zsűri értékelése:

A pályázat megtartja az ipari építészet történelmi értékeit és az aktív visszailleszkedés érdekében korunk szociális és társadalmi igényeinek felelteti meg az épületet. Mint ilyen, a városfejlesztés kulturális sokszínűséget ad, egyfaja gazdagodás és társadalmi harmónia formájában. A zsűri csodálattal adózott a tervező társadalmi elkötelezettségéért, a létrehozott koceptuális értékért és építészeti részletek kidolgozottságáért. A kedves belső terek maximálisan kihasználják a természetes fényt és az egészséges belső klímát az okos szellőztető rendszeren és a hatékony energia-csökkentési eljárásokon keresztül.

 

Második helyezett – 3.000 €

Casa Migrante, Italy

Építész:Filomena Visone

 

Visone törekedett arra, hogy összekapcsoljon két problémát, és egyetlen építészeti javaslattal oldja meg: Fiumefreddo elavult épületéből és az Olaszországba beáramló menekültek emelkedő számából, társadalmi-gazdasági kérdéseiből. A javasolt ideiglenes menedék egyszerű, de komfortos. Az emeleti részen privát élettereket kínál, a földszinten pedig közösségi tereket, ahol műhelymunkára, vagy kertészkedésre van lehetőség, a megtermelt ételeket pedig árusítani is lehet helyben. A menekültválság megoldódását követően az apartmanokat turisták vehetik igényben, akik számára a tengerparti falu középkori városközpontja és a gyönyörű táj nyújt látnivalót.

A zsűri értékelése:

Az ötlet, hogy egy elhagyatott épület azonnal a menekült-válság megoldásának szolgálatába álljon, nagyon jól átgondolt koncepcionálisan és építészetileg is. Kisléptékű és fenntartható, nem ró további költséget a közösségre, leveszi a terhet a falu szállodáiról, azok visszatérhetnek a turisták kiszolgálására. Az építészet egyszerű és pragmatikus, napelemes paneleket és tetőablakot használ a fény és az energiahatékonyság érdekében. Alapvetően ideiglenes használathoz igazodnak a tervek, és lehet, hogy bonyolult lesz hosszabb, állandó használatra alakítani, de a közösségi terek bevételi forrást jelentenek, valamint alkotásra és interakcióra nyújtanak lehetőséget.

 

Harmadik helyezett - 2.000 €

Közösségi piac, Thaiföld

Építész: Warat Rodpechprai

 

A dolgok gyorsan változnak Thaiföldön, a régi épületek gyakran eltűnnek, hogy helyet biztosítsanak az új és modern épületeknek. Rodpechprai megoldása megőrzi a helyi, hagyományos piacot a sűrűn lakott városi környezetben. A piacot a helyi új-lakás építési rendszerbe integrálja, közösségi tereket hozva létre, valamint egy magasvasút állomást is. A tetőablakok innovatív használata megoldja a kis tetőnyílások és a napfény iránti igény közötti ellentét problémáját, homorú lencsék segítségével szórva szét a természetes fényt. A fák és a vízhálózat közösen olyan egészséges beltéri klímát hoz létre, amelynek köszönhetően a belső terek nem válnak érzékennyé a túlmelegedésre és az üvegház-hatásra.

A zsűri értékelése:

A pályázat azért volt nagyon vonzó, mert a kis ablakok segítségével megoldja a használhatatlanul sötét „cipősdoboz” jellegű terek problémáját. Az ötletes, homorú lencserendszer maximalizálja a természetes fény használatát, miközben hűvösen tartja a belső tereket. A fákkal gazdagított zöldtető látványossá teszi a közösségi tereket és egyben biztosítja az egészséges belső klímát. Mindent egybevetve a jól átgondolt környezet helyet, természetes fényt és komfortos belső tereket teremt, megmutatva, hogy az építési programokban bőven van még kihasználatlan potenciál.

 

Említésre méltó, kiemelt projektek

SH-IT Shelter, Italy

Építész: Davide Roth

 

A zsűri értékelése: A pályázat megmutatta, hogy az elkötelezettség és a felháborodás is vezethet kiváló eredményre. Az Aiazzone gyárat „szörnyként” aposztrofáló, heves vádakból építkező pályázat a fiatal álláskeresők és kisvállalkozók, az olasz társadalomi-gazdasági válság hatásának legjobban kitett csoportjai számára nyújt megoldást egy gyárkomplexum korábban sohasem látott, intelligens átalakításával. Arra törekszik, hogy átalakítsa a terület kétségbeesett, elfeledett és disztópikus státuszát. Roth munka- és élettérrel ötvözött közösségi tereket hoz létre, amelyek vonzzák a potenciális ügyfeleket az újonnan létrehozott vállalkozások és helyi cégek számára, valamint elősegítik a közösség érzetét a lakók között.

 

Jobb tanulókörnyezet, USA

Építész: Jeffrey Clancy

 

A zsűri értékelése:  Hogyan oldjunk fel a rossz belső kialakítást? Clancy pályaműve tisztelgés minden olyan állami tulajdonú épület előtt, amelyek elégtelen költségvetésből épületek, de egyszerű és hatékony módon fejleszthetők. Ezen az úton járva a használók háromszoros értékhez jutnak: felhasználóbarát, egészséges belső klímával rendelkező és környezetbarát épülethez.

 

Világítótorony, Spanyolország

Építész: Isabel Gomez Garcia ésJavier Serrano Fajardo

 

A zsűri értékelése: A költészet ereje. Gomez Garcia és Serrano Fajardo terve egy intelligens emlékeztető, hogy minden épület - legyen akár kicsi és figyelmen kívül hagyott is- értékes térré válhat, ha a vizuális költészetet a természetes fények játékával ötvözzük.