FAKRO dolgozók a dolgozók gyermekeiért. Ez a „Remény kilométerei a FAKRO-val” kezdeményezés dióhéjban összefoglalva. Négy beteg kisgyerek megsegítésére 474 ember fogott össze az Endomondo kihívásán. Futással, biciklizéssel, túrázással a FAKRO dolgozók összesen közel 500.000 kilométert tettek meg három hónap alatt. A kihívás hivatalos záró ceremóniájára szeptember 11-én került sor a FAKRO lengyelországi központjában.
Az eseményt Bożena Damasiewicz, a FAKRO központi irodájának igazgatója nyitotta meg, aki üdvözölte az igazgatótanács számos tagját, a FAKRO nagyköveteket és mindenekelőtt a kihívás résztvevőit. „Köszönjük az itt jelenlévőknek az elkötelezettséget és a nagy szívet, aminek a segítségéven másfél hónap alatt elértük a kitűzött 50.000 kilométert. Mára közel félmillió kilométert értünk el. A résztvevők száma és az összegyűjtött távolság messze meghaladta az elvárásainkat. Hatalmas köszönet jár mindenkinek, aki részt vett a kihívásban” – mondta Bożena Damasiewicz.
A kihívás június elsejével indult, és a cél az 50.000 kilométer elérése volt öt hónap alatt. Ahogy a FAKRO bejelentette, amint elérte a kezdeményezés a kitűzött célt, a vállalat 16.000 lengyel zlotyt – vagyis 1.200.000 Ft-ot – adományozott 4 rászoruló gyermek gyógyítására. „A célt közel tízszeresen túlteljesítettük. Ez az akció megmutatta ismét, hogy a FAKRO csapata ambiciózus, rendkívül értékes emberekből áll, akik hegyeket mozgathatnak meg és értékesebbé tehetik a világot” fejtette ki Sławomir Gawlik, a FAKRO csoport marketing igazgatója.
A záró ceremónia legfontosabb eleme a szimbolikus utalványok átadása volt a rászoruló gyermekeknek. „A négy legbátrabb és legerősebb áll előttünk. A mi kis hőseink, akik számára a kilométereket gyűjtöttük. A 16.000 zlotyt a FAKRO Wiktoria, Samanta, Krzysztof és Igor számára adományozza, a gyógykezelésre és a rehabilitációra’, mondta Anna Korczyk, a FAKRO pr specialistája, az akció koordinátora. Az utalványokat Krystina Kronenberg, a FAKRO társtulajdonosa és Sebastian Talarczyk, a FAKRO igazgatótanácsának tagja adta át hivatalosan.
A szülők nem takargatták érzelmeiket. „Gyönyörű, hogy a kollégák meg akarják osztani az idejüket másokkal. Nagyon megérintett és hálás vagyok a segítségükért,” mondta az atipikus autizmusban szenvedő Krzysztof Furgał édesanyja.
A kihívás résztvevőinek is köszönetet mondtak a szervezők. A tíz legaktívabb férfi és nő FAKRO sportpólót kapott. Piotr Broniszewskit, a tetőkibúvók és fénycsatornák osztályának dolgozóját, a FAKRO márkanagykövetét és a futás szerelmesét külön köszöntötték az akcióban való részvételéért. „Ennek a kihívásnak sok hőse van, de van köztünk valaki, aki külön köszönetet érdemel. Egy olyan személy, aki nem csak sok kilométert futott le az akcióban, de ingyenes futóedzéseket is tartott a kollégák számára.” E szavakkal szólította Renata Damasiewicz médiatervező és Aneta Bobrowska marketing specialista a színpadra Piotrt.
A „Remény kilométerei a FAKRO-val” hivatalos záróceremóniájára a cél idő előtti teljesítése miatt másfél hónappal a kihívás tervezett vége előtt került sor. „Mi továbbra is, tisztelettel gyűjtjük a kilométereket, a kihívás október 31-ig tart. A kollégák családjainak adott pénzügyi támogatással megmutattuk a csapat erejét és azt, hogy mekkora szívünk van” foglalta össze Anna Korczyk.
A kihívásból természetesen a magyar FAKRO is kivette a részét. „A kihívás a napi munkán túlmutató közösséget tudott teremteni az Endomondo segítségével, amit a megkérdőjelezhetetlen jószándék tart össze. Sokan csatlakoztak úgy, hogy korábban egyáltalán nem mozogtak, és látszik, hogy most, a célt elérve sem csökken a résztvevők aktivitása. Bízom benne, hogy a kollégák gyermekeinek nyújtott segítségen túl egy sportosabb és egészségesebb életmód felé tudtunk elmozdulni a cég kezdeményezése által.” tette hozzá Lányi András, a FAKRO hazai marketingvezetője, aki 800 kilométerrel járult hozzá a sikerhez.