|
|||
13-02-2011
2010 után idén második alkalommal mérték össze tudásukat a tetőfedő és ács sízők Lengyelországban. A dobogóra a szlovák, lengyel és francia csapat állhatott fel a II. IFD FAKRO Sí Világkupán. A verseny főszervezője ismételten a FAKRO csoport volt, a világ második legnagyobb tetőtéri ablak gyártója.
17-02-2011
30-11-2010
2010 november 27-én az Ernst&Young tanácsadó cég szervezésében immár nyolcadszorra került megrendezésre az Entrepreneur of the Year – Az Év Vállalkozója verseny lengyelországi fordulója.
30-11-2010
A FAKRO által szponzorált csapat nyerte Belfastban a 23. Fiatal Tetőfedők Világbajnokságát a lapostető szekcióban – a rendezvényt az NFRC (National Federation of Roofing Contractors) szervezte. Immár hagyományosan esett értékelés alá a brit szigeteken általánosan alkalmazott EPV burkolókerettel beépített FAKRO tetőtéri ablak (FTP-V). A FAKRO neveltjei közé tartozó brit szakembereken túl mások is sikerrel jártak Belfastban: a lengyel csapat a lapostető szekcióban elnyerte az NFRC presztízsértékű elnöki díját.
12-11-2010
2010 november 5-én az Épületszigetelők, Tetőfedők és Bádogosok Magyarországi Szövetsége „Közép Magyarországi Regionális Nap” rendezvényének a törökbálinti Munkácsy Mihály Művelődési Ház adott otthont.
20-10-2010
A FAKRO csatlakozott az Építőanyag Gyártók és Forgalmazók Országos Egyesületeinek Európai Szervezetéhez, amely 16 európai országból tömöríti az építőipari szakma képviselőit.
02-09-2010
A FAKRO csatlakozott a Facebook portál nemzetközi közösségéhez. A cég dolgozóit, vevőit és rajongóit a cég virtuális névjegyeként is működő, ún. FAKRO Fan Page, speciális internetes oldal egyesíti.
06-08-2010
Szakmai életükben az építőipar meghatározó szerepet játszik, de munka után közös a szenvedélyük: együtt golfoznak.
29-07-2010
Van-e valamilyen köze a Galápagos-szigeteki teknősbékáknak a FAKRO tetőtéri ablakokhoz? Igen, mégpedig a londoni Regent’s Park állatkertjének jóvoltából, aminek az egyik kiállító pavilonjában az óriásteknősök természetes élővilágához hasonló környezetet alakítottak ki. A természetes napfény kulcsfontosságú szerepet játszik az épületben, amelynek meredektetőjén 18 db billenő tetősík ablakot építettek be – a sorolásban beépített ablakok a tetőfelület 40%-át teszik ki.
07-05-2010
A 2010 április 14. és 18. között megrendezett Construma Építőipari Szakkiállításon a FAKRO Magyarország Kft. ismét saját standon mutatta be újdonságait. Az öt nap alatt 19 ország 650 kiállítója mutatkozott be mintegy 21.000 m2-es területen. Az érdeklődés várakozáson felüli volt, a kiállításra több, mint 55.000-en voltak kíváncsiak.
20-04-2010
“See the light” – “Fedezze fel a fényt!”
Április elején ezzel a szlogennel indított kampányt a FAKRO Nagy Britanniában. Az ablakok promóciója televíziós csatornákon, szakmai lapokban és internetes portálokon keresztül zajlik.
|
||||||||||||||
|
||||||||||||||